Paradigmaváltás új ablakokkal a mentális egészség felé

Új ablakok a mentális egészség felé

Forrás: Hitel: Trifonov_Evgeni és AdobeStock

A diagnózis kritikus lépés a klinikai gyakorlatban a mentális egészségügyi szolgáltatók számára. A diagnosztikai rendszereknek két fő típusa van: kategorikus és dimenziós. A kategorikus megközelítések azt feltételezik, hogy minden feltétel különálló és különálló kategória. Ezzel szemben a dimenziós megközelítések a feltételeket egy dimenzió, kontinuum vagy spektrum mentén tekintik meg.

A probléma

A pszichopatológiai kutatások több mint egy évszázada a kategorikus diagnózisokra, a mentális betegségek orvosi modelljének (pszichiátria) örökségére összpontosítottak. Ennek eredményeként az uralkodó rendszerek kategorikusak: nevezetesen a Mentális zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve (DSM), amelyet az American Psychiatric Association (APA) fejlesztett ki; valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kidolgozott Betegségek Nemzetközi Osztályozása (ICD). Az ilyen modellek uralták az akadémiát, a mentálhigiénés iparágat és általában a társadalmat. Előnyeik és népszerűségük ellenére azonban a kategorikus rendszereknek igen jelentős hiányosságai vannak.

A diagnosztikai pontosság hiánya

A mentális egészségügyi problémákat nehéz kategorizálni, mivel a patológia és a normális közötti kontinuumon fekszenek, akárcsak a testsúly és a vérnyomás. Ez a kérdés különösen fontos a személyiségzavarok diagnosztizálása során. Íme három példa:

227 lehetséges módja van a major depressziós rendellenesség (MDD) DSM-kritériumainak teljesítésének.

A borderline személyiségzavar (BPD) diagnosztizálásához a DSM-5 rendszer kilenc diagnosztikai kritériumot tartalmaz, amelyek közül legalább ötnek jelen kell lennie. Ennek az algoritmikus kombinációnak a végrehajtása 256 különböző BPD-prezentációt eredményez.

A poszttraumás stressz-zavar (PTSD) diagnosztizálásához szükséges tünetegyüttes megkísérlése a DSM-5 nyomán 636,120 XNUMX kombinációt eredményez.

szubjektív, redukcionista és elméleti

A DSM rendszer egy olyan kodifikált rendszer, amely szakértői konszenzuson alapuló fenomenológiai megközelítést alkalmaz. Ez a szubjektív, redukcionista és nem elméleti megközelítés (hiányzik a pszichológiai elmélet) az elme biológiai perspektíváját alkalmazza, így figyelmen kívül hagyva a neurobiológiai és szociokulturális perspektívák legújabb eredményeit és azok hozzájárulását az elme tudományához.

Ennek eredményeként a DSM rendszer problémákat vet fel a pszichopatológia valódi természetének és forrásainak megértésében, beleértve a tünetek alacsony specifitását, a gyakori komorbiditást (kategóriaátfedés), a kifejezett diagnosztikai eltéréseket és az alacsony megbízhatóságot. Nem meglepő, hogy „az orvosbiológiai modell korszakát a klinikai innováció széles körben elterjedt hiánya és a rossz mentális egészségügyi eredmények” és a klinikai hasznosság hiánya jellemezte.

A normalitás patologizálása és a kulturális érzékenység hiánya

A túldiagnózis és a normalitás patologizálása gyakori a pszichiátriában és a DSM rendszerben. A felülvizsgált DSM-5-be beépített ellentmondásos változtatás a „gyászkizáró záradék” eltörlésével kapcsolatos, kizárva azt a tényt, hogy a depressziós tünetek normálisak lehetnek a közelmúltbeli gyász során. Ez is jól példázza a depresszió társadalmi és kulturális felépítését, valamint a DSM-5 rendszer kulturális érzékenységének hiányát. Ez tovább szemlélteti a DSM-5 osztályozási módszer rejlő hibáit és klinikai korlátait, amelyek erősen megkérdőjelezhetővé teszik diagnosztikai érvényességét.

Önmegbélyegzés, címkézés és a „nagy gyógyszerészet” előnyben részesítése

A kategorikus rendszerekkel szembeni kritikák másik csoportja az „önstigma paradoxon”, amely rámutat a nyilvános megbélyegzés és az önmegbélyegzés negatív következményeire, ami csökkenti az önhatékonyságot és az önbecsülést, amikor a mentális betegségekhez kapcsolódó sok sztereotípia tapasztalható. . Allen Frances, a DSM-5-öt gyártó munkacsoport egykori elnöke nyíltan bírálta a jelenlegi DSM-5-öt, és „a pszichiátria bibliájaként” emlegette; az a hely, ahová el kell menni, hogy megtudja, ki beteg és ki nem”, és játszani „a „Big Pharma” kezében van, akik több milliárd dolláros nyereséget aratnak.

Frances szerint a DSM-5-ben végrehajtott változtatások nem érintették a pszichiátriai diagnózisokat, amelyek továbbra is kizárólag esendő szubjektív ítéleteken alapulnak, nem pedig objektív teszteken, a pszichiátriai diagnózis pedig a diagnosztikus infláció okozta megújuló bizalmi válsággal néz szembe.

Hasonlóképpen, más szerzők azt állítják, hogy a pszichiátriai címkék egyes klinikusok és szakmai szövetségeik, valamint a gyógyszeripar érdekeit szolgálják. Egyes kutatók episztemikus korrupcióról beszélnek, és a DSM-rendszer analógiáját használják, amely megpróbálja standardizálni a normalitást és a mentális zavarokat, mint a gazdasági és társadalmi élet „McDonaldizációját” idézi.

Nem meglepő, hogy egyre nagyobb figyelem irányul az átláthatóságra és a lehetséges érdekellentétekre az orvosbiológiai tudományokban és a klinikai gyógyászatban, valamint ajánlásokat fogalmazott meg a DSM panel tagjainak a mentális betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek gyártásával kapcsolatos pénzügyi érdekeltségeik teljes körű nyilvánosságra hozatalára.

A megoldás: A pszichopatológia hierarchikus taxonómiája (HiTOP)

A Hierarchikus Pszichopatológia Taxonómiája (HiTOP) egy új dimenziós osztályozási rendszer, amelyet a hagyományos taxonómiák (pl. DSM-5) korlátainak kezelésére fejlesztettek ki, és tükrözi a legújabb tudományos bizonyítékokat. A kutatási bizonyítékok (szemben a „szakértői véleményekkel”) azt mutatják, hogy a többféle rendellenesség valójában „szekvenciálisan komorbid, visszatérő/krónikus, és folyamatosan létezik”.

A HiTOP rendszer előnyeinek összefoglalása

A HITOP:

Javasolja, hogy a mentális egészséget egy spektrumon belül lássák. Ez lehetővé teszi a mentális egészségügyi problémák súlyossági fokának rögzítését.

Leegyszerűsíti a mentális betegségek osztályozását, lehetővé téve a kutatók és a klinikusok számára, hogy részletesen a finomabb tünetekre összpontosítsanak, vagy szükség szerint tágabb kérdéseket is felmérjenek. Például, míg a DSM-5 a szociális szorongásos zavart egy kategóriába sorolja, a HiTOP-modell fokozatos dimenzióként írja le, a bizonyos társadalmi helyzetekben (pl. nyilvános beszédben) enyhe kényelmetlenséget átélő emberektől a rendkívül szorongó emberekig. a legtöbb helyzetben.

Hatékonyan összefoglalja a közös genetikai sebezhetőségekről, környezeti kockázati tényezőkről és neurobiológiai rendellenességekről szóló információkat.

Lehetővé teszi, hogy a hierarchia szűk szintje jó célokat biztosítson az adott tünetkezeléshez. Inkább a hierarchia legmagasabb szintje hasznos átfogó kezelési csomagok megtervezésekor és a népegészségügyi politika kialakítása során.

Ragaszkodjon a legfrissebb tudományos bizonyítékokhoz, ahelyett, hogy szakértői véleményre hagyatkozna (például a DSM-5 rendszer).

Következtetés

A mentális egészséget több mint egy évszázada a kategorikus diagnózisok uralják. A DSM rendszert tartják a mentális zavarok diagnosztizálásának és osztályozásának legfontosabb dokumentumának. A növekvő kutatási bizonyítékok határozottan azt mutatják, hogy a pszichológiai szorongás tüneteit pontosabban ábrázolják dimenziós mérések, nem pedig különálló egységek.

Ez jelzi a dimenziós megközelítések felsőbbrendűségét a mentális betegségek tudományában. Az új HiTOP egy dimenziós rendszer, amely képes felgyorsítani és javítani a mentális egészségügyi problémákkal kapcsolatos kutatásokat, valamint a mentális betegségek hatékonyabb felmérésére, megelőzésére és kezelésére irányuló erőfeszítéseket.